Bemutatkozás
Kedves
Hölgyeim és Uram!
Tisztelt
pálinkát kedvelő barátaim!
Mindenekelőtt
egy igen kedves mentoromat Béli Gézát szeretném szellemiségében idézni:
Pálinkások pálinkáról csak pálinkával a kezükben beszéljenek!
Ha
nagy ívű beszédet szeretnék mondani, akkor úgy is kezdhetném, mint ahogy egy
rendezvényen a hungarikumokért felelős miniszter, hogy itt jelen van a szakma
sava-borsa már csak azért is, mert a szakma sava borsa maga a fogyasztó. A
dolog azonban nem ilyen egyszerű, sőt, mint általában nekünk, Magyaroknak
ezúttal is sikerült egy pofon egyszerű dolgot, úgy megbonyolítanunk, úgy
összekuszálnunk, mint a pálinkatörvényt. Régi mozgalmi időkből származó szlogen
szerint állíthatnánk, hogy „ez a harc lesz a végső”. Mert bizony, ha valaki még
nem tudja, harc folyik a pálinka frontján is. Harc még pedig jó ideje. Tudom,
hogy most jogosan felmerülhet Önökben, hogy jó-jó, de mi köze ehhez egy
bemutatkozásnak. Röviden szólva, éppen ez. Igen ez a színfalak mögött, és a
törvény papír sorai között dúló értelmezési harc volt az, amely jó magként
szárba szökkentette ezt a gondolatot. Mondhatnánk azt is, hogy végre egy olyan
gondolat, amelyet nem felülről eszeltek ki csavaros háttér szándékkal, hanem
valóban a nagybetűs magyar nép elméjéből pattant ki, mint annyi sok jó gondolat
a történelmünk során. E gondolatnak a neve: Magyar Magánfőzők Pálinka
Egyesülete.
A
magyar ember már évszázadok óta készít pálinkát, hol jobbat, hol rosszabbat,
hol titokban, hol legálisan, de egy biztos ezek az elkészült italok mindig
elfogytak, mert csak annyi készült belőlük, amennyi szükséges. Később nyilván
jöttek létre az otthonfőzők mellett bérfőzdék is a történelem során, ahol azok
az egyszerű emberek készítették el itókáikat, akiknek vagy ideje, vagy éppen
késztetése nem volt arra, hogy otthon tegyék ezt. Itt is csak mindig annyi
párlat készült, amennyi szükséges volt, vagy éppen amennyi gyümölcse termet a
gazdaembernek. Aztán az időben elérkeztünk a rendszerváltás környékére, ahol jó
kapitalista ösztönökkel megáldót emberek megérezték ebbe a pénzszagát, és létre
hozták a nagyszeszipari cégek gondolatán a kereskedelmi főzdéket. Rengeteg
pénzt, tudást, mert valljuk be, hogy az is van náluk ömlesztettek bele a
technológiai fejlesztések mellett. Rá is zúdult a magyar népre a jobbnál-jobb
pálinka, csak hát a költségeknek, és a felfokozott marketingnek következtében
ennek piaca csak leginkább a felső tízezerben vált elérhetővé. No meg hát azért
azt is el kell ismernünk, hogy a pálinkakészítés azért nem robotízálható, mert
így akárcsak a régi nagy szeszipari cégeknél éppen a lényeg veszik el, ez pedig
a gyümölcs lelke, a készítőjének a lelkivilága. És ez az egyediség, ez a
megismételhetetlenség, ez a korlátozottsága adja vissza a hely, az idő, a
gyümölcs és az ember bonyolult szisztémáját, a Hungarikumot.
Ebbe
az idő intervallumba már mi magunkat is bele tudjuk helyezni. Dolgozott három
pálinkát szerető ember az ország három különböző pontján. Nem is ismerték
egymást, igazán még csak hírből sem. Készítgették italaikat féltő gondoskodással,
amelyekkel versenyről-versenyre indultak. Hiszen azért az igényes otthonfőző
szereti tudni, hogy az általa elkészített nedű mégis hol helyezkedik el ezen az
igen széles pálinkás palettán. Szeretném hinni azt, hogy ezek a dolgok meg voltak
valahol írva a Jó Isten nagy forgatókönyvében, mert anélkül, hogy e három ember
kereste volna egymással a kapcsolatot, a sors úgy rendezte, hogy útjaik
találkozzanak. E találkozás, a közös érdeklődés, és a pálinka volt az, amely
előbb barátságot, majd közös szakmai gondolkodást hívott létre. Ennek
szüleménye lett az Egyesület. És mint minden Egyesületnek, ennek is kell
képviselnie valamit. Csak egy kicsit néztünk körül a hungarikumokkal terhelt
hazánkba, és itt feltétlenül szeretném leszögezni, hogy nem csupán a csonka
Magyarországra gondolok, és máris százával találtunk olyan, mondhatni
kollégákat, akik a milyenkhez hasonló cipőben járnak.
A
már az előbb említett magocska bennünk nődőgélt, de igazából akkor szökkent
szárba mikor találkoztunk, és tápanyag került erre a magocskára. Ma, az
otthonfőző itala évszázadok óta először nem nevezhető pálinkának. Ma, az
otthonfőző itala évszázadok óta először nem ajándékozható. Ma, az otthonfőző
itala évszázadok óta először nem nevezhető Hungarikumnak. Ezek a tiltások azok,
amelyek egyre határozottabban fájnak ennek a szakmai rétegnek, amelynek okán
egyre többen gondoljuk úgy, hogy közösen gondolkodva kell fellépnünk érdekeink
védelmében. Igazán nem másokkal szemben kívánunk kardot rántani, nem a többi
szereplőt támadva akarunk elismerést szerezni, csupán azt a jogot szeretnénk
visszakapni, amelyet biztosan tévedésből vettek el tőlünk, miszerint a
megtermelt gyümölcseinkből, saját üstjeinkből kifolyó, féltet kincsünket ismét
Pálinkának nevezhessük, és szabadon, büszkén dicsekedhessünk velük, mint gondos
szülő, a tisztelettudó, hálás gyermekével. Ez a Magyar Magánfőzők Pálinka Egyesület szellemisége, aki egyetért ezzel, annak köztünk a helye.
Végül
szeretném megköszönni Németh Józsefnek, Nagy Attilának a barátságot, amelyet a
pálinka szeretette szőtt köztünk, és mindazoknak, akiket azóta is e
gondolatmentén ismerhettem meg. És ez sokkal fontosabb, minden kupánál,
oklevélnél, mert éppen ez a pálinka lényege, hogy teret, és időt nem ismerve
egy életre összeköt bennünket.
További
szép estét! További pálinkás barátságokat kívánok mindannyiunknak, mind magam
Muth József, mind az Egyesület elnöksége nevében!
Egészségünkre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése