Szent Miklós-napi Pálinkaszentelés

Szent Miklós-napi Pálinkaszentelés

Minden bizonnyal ennek a kis írásomnak már a címe is felkavarja a közérdeklődést, amely amúgy is kissé meglanyhult ebben, mármint a pálinka témában. Ha visszagondolunk arra, hogy a rendszerváltás környékén az addig meg szokott bérfőzdék némelyike elkezdet fejleszteni és kereskedelmi pálinka manufaktúrákat létrehozni. Ezzel kezdetét vette a pálinka fejlődése és diadalmenete. Minőségi fejlődés generálódott, amelyre egynémely bérfőzde is reagált igaz közel egy évtizedes késéssel. Aztán következett az igazi nagy bumm, amikor is politikai vezetés egyetlen mozdulattal felszabadította a pálinkakészítést és eltörölte a magánfőzésre, illetve a bérfőzésre 86 literes évi mennyiségig családonként a jövedéki adót. Ennek okán elkezdet a feketefőzés kiszürkülni, és már okafogyottá vált a kuktázás, amikor közel hasonló költséggel legálisan is lehetett párlatot előállítani. Ez a pár évnyi szabadság igazából nem kedvezett hosszútávon senkinek. A kereskedelmi főzdék fejlődése megtorpant, hiszen a fejlődő bérfőzdékben előállított termékek hirtelen konkurenciává léptek elő. A bérfőzdék roppant beruházásokba fogtak. A magánfőzők nem tudtak igazán gyökeret verni. Ekkor következett az újabb fordulat. A bérfőzött pálinka ismét adózottá vált, így a bérfőzdékben gyakorlatilag leállt a termelés. A magánfőzés ezzel szemben ismét felértékelődött még az adófizetési kötelezettséggel is. A kereskedelmi főzdék helyzete pedig továbbra is aggasztó maradt. Ehhez a helyzethez valóban szüksége van ennek a szakmai rétegnek egy védőszentre, amelyhez fohászkodhat végre olyan szabályozásért, amely nem a politika mentén, hanem az ésszerűség határain alakítja a természetesen elsősorban gazdasági tevékenységet. Ha pedig valaki azt hinné, hogy ezzel a végén vagyunk a változásoknak, akkor nagyot téved. A kereskedelmi főzdék komoly lobbit képviselnek, céljuk a szakma egyenrangúsítása: azaz, ha ők teljes adót fizetnek, akkor minden szereplő fizessen azt, de eladni továbbra is csak ők adhassanak el legálisan, így gyakorlatilag ellehetetlenítenék a bér és magánfőzést is, ettől remélve gazdasági stabilitásukat. Csak, hogy a magyar ember sohasem szerette üzletben megvásárolni a pálinkáját, és ha legálisan nem készítheti el, akkor ismét a fekete szektor fog felerősödni. Az már egyértelmű, hogy a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz nem lehet visszatérni. Ugyanis közben azért a szakma kitermelt egy csomó szakembert, aki desztillálni szeret, és desztillálni akar. Már csak azért is, mert ha eddig nem is úgy gondolt a magyar a pálinkára, mint hungarikumra, annak reklámja, annak kialakult varázsa ma már visszavonhatatlanul a magyar embereké lett. Ahogyan a magyar vidék kispincéiből sem lehet kiszippantani a borokat, úgy a házi pálinkát sem lehet újból illegalitásba küldeni. A magánfőzéssel igen is számolnia kell mind a politikának, mind a jelenleg regnáló kereskedelmi főzdéknek. Az egyetlen talán helyes lehetőség az egymás elfogadása, az egymás segítése. A magánfőzők ne akarjanak fél legalitásban lenni, hanem mind szakmailag, mind gazdaságilag vállalják fel tevékenységüket, és igazítsák azt az elfogadható törvényi szabályozáshoz. A jó magánfőzőket, akik szakmailag képzettek fogadják el és állítsák példának azok elé, akik még mindig szürkezónában ügyködnek, így biztosan minden fél jól jár és a hungarikum karrierje is ismét lendületet vesz. Ehhez fel kell nekünk is építenünk a saját pálinka kultuszunkat, amelybe beletartozik a pálinka név használata, a lovagrend struktúrája, a szakmai elismertség. Ennek eléréséhez van szükségünk a pálinkások védőszentjének hathatós segítségére, mert a megáldott ital el fér egy asztalon egymás mellett, ha 100%-osan adózott, ha 50%-osan adózott, és ha 700 forintot fizetünk érte literenként akkor is, hiszen a jó Isten nem személy, és adóválogató, nem Trianon előtti és utáni, hanem Magyar földnek, Magyar az Istene is. Ámen